Az osztrák kurier.at honlapján jelent meg egy cikk, amiben arról írnak, hogy egy tanulmányban az osztrák múzeumok gazdaságra gyakorolt hatását vizsgálták.
Egy átlagos osztrák múzeum 1000 m2 kiállítótérrel rendelkezik, 12 alkalmazottat foglalkoztat, évente 2-3 időszaki kiállítást rendez és nagyjából 5000 követővel rendelkezik a közösségi médiában. Jóllehet ez az átlagos múzeum tulajdonképpen nem is létezik.
Az Osztrák Múzeumi Szövetség 742 olyan múzeumnak a hasznáról készített egy tanulmányt, amelyek gyűjteménnyel és rendszeres nyitva tartási idővel rendelkeznek. A tanulmány a statisztikai adatokat és 429 múzeum megkérdezésével kapott információkat dolgozta fel.
A vizsgált évben, 2016-ban az osztrák múzeumokba összesen 19,1 millió látogató érkezett. A látogatóknak kevesebb, mint a fele jött a környékről (30 km-es körzet). Ezeknek a helyi látogatóknak és a turistáknak a kiadásaiból összesen 500 millió euró hozzáadott érték keletkezett. Ha ezt összevetjük azzal, hogy a múzeumok 281 millió euró állami támogatásban részesültek, akkor minden a múzeumokba fektetett euró 1,8-szoros hozzáadott értéket generált. Ha emellett megnézzük azoknak a turistáknak a további kiadásait, akik elsődlegesen a múzeumok meglátogatása miatt érkeztek, akkor ez a szám akár az 1,7 milliárd eurót is elérheti.
Ausztriában a múzeumok és beszállítóik összesen 7707 munkahelyet biztosítanak (teljes munkaidős). A direkt és indirekt adóknak és illetékeknek köszönhetően 172 millió euró (a támogatások mintegy 60%-a) vissza is kerül a közpénzekbe. Ausztriában látogatónként 15 eurót fektetnek be közpénzből a múzeumokba, ami egyértelműen kisebb összeg, mint a színházak esetében.
A fentiek alapján úgy látszik Ausztriában teljesen jó befektetés a múzeumoknak állami támogatást adni. Mi lehet a helyzet a magyar adatokkal?
Eredeti cikk: Jeder Euro Subvention an Museen wird (fast) verdoppelt