Kulka Eszter és Szentirmai László A szegedi Nemzeti Színház nézői című írása a Színház Folyóirat 1971. januári számában jelent meg. Azért tartom érdekesnek ezt a cikket, mert nagyon részletesen, pontosan írják le az általuk végzett közönségvizsgálat módszertanát. A vizsgálat eredményeit ebben a cikkükben nem elemzik, arra egy következő írásban került sor.
A cikk eredeti formájában itt található meg: Színház Folyóirat 1971/1
Színház Folyóirat 1971/1
A tanulmány annak a kérdőíves közönségvizsgálatnak módszertani kérdéseivel foglalkozik, amelyet az 1969/70-es színházi évad végén a Szegedi Nemzeti Színház 15 – 13 bérletes és 2 bérletszüneti próza, musical és opera – előadásának nézői között végeztek.
A vizsgálat azzal kezdődött, hogy meg kellett határozniuk a színházi néző fogalmát. „Eszerint színházi néző az a személy, aki nem valamely véletlen, hanem elhatározása révén jött be a színházba. Nem számít színházi nézőnek az ügyeletes tűzoltó vagy az ügyeletes orvos. Egy néző, aki egy évben ötször megy színházba, az a statisztikus vagy a szociológus számára öt nézőt jelent. Viszont nem számít színházi nézőnek az a személy, aki például valamelyik színházi ember hozzátartozójaként jegy nélkül – tehát nem a normális körülmények között – megy az előadásra. Statisztikailag színházi néző az a személy, aki érvényes jegyet – vagy bérletet – vált akkor is, ha az előadást nem nézi meg.”
A vizsgálatba bevont nézők kiválasztása a következőképpen történt. Mivel csak egyetlen előadás nézőközönségének megkérdezése nem adott volna elegendő tájékoztatást, ezért 1970 áprilisában és májusában összesen 15 előadás alkalmával minden nézőt megkérdeztek.
A vizsgálat módszere egy önkitöltős kérdőív volt. Olyan kérdőívet készítettek a kutatás munkatársai, ami a helyszínen, még a színházban kitölthető, viszont ha tájékoztatásra, segítségre volt szüksége a nézőnek, akkor kérdezőbiztosok álltak rendelkezésre. 6 egyetemi hallgató kérdezőbiztos segítette a munkát.
„A kérdéseket 21×15 cm nagyságú zöld karton mindkét oldalára nyomattuk. A szervezők az előadás időpontjának közlésével együtt értesítették a bérlettulajdonosokat: a színház igazgatósága kéri a kedves nézőt, hogy az előadás alkalmával szíveskedjen kitölteni egy kérdőívet, amely a színház működésével kapcsolatos, s ezzel nagyban segíti a színházi vezetést.”
„A kérdőív formája segítette a kitöltést. A kemény kartont nehéz volt összegyűrni és eldobni, ahhoz túl nagy volt, hogy zsebbe vagy kézitáskába lehessen tenni. Minden bizonnyal többen úgy gondoltak, könnyebb a kérdőívet kitölteni, mint eldobni vagy elrejteni.”
A szegedi napilapban, a Délmagyarországban cikk jelent meg („Zöld karton a vörös bársonyon” címmel), amely felhívta a színházba látogatók figyelmét, hogy a színház igazgatósága számít a kérdőív kitöltésében minden néző segítségére. Ennek a cikknek keretében a nézők és az olvasók megismerkedhettek a szociológiai jellegű felmérés céljaival. Ezzel is a nagyfokú együttműködést kívánták elősegíteni.
A kérdőív felépítését tekintve négy blokkra és 16 fő kérdésre oszlott. Az objektív adatokra (foglalkozás, iskolai végzettség, életkor, a megkérdezett neme) vonatkozó kérdéseket a kérdőív végén helyezték el.
„A színházlátogatási szokások elemzését több kérdés tette lehetővé. Abból, hogy a megkérdezett bérlettulajdonos vagy alkalmi jegyvásárló, következtethetünk a színházlátogatás gyakoriságára. Nem közömbös számunkra, hogyan jut el a néző a színházba, a szervezésnek a sajtónak, a baráti kör ajánlásának, a darabok spontán igénylésének, illetve ezek együttes hatásának milyen ösztönző hatása van. Választ kértünk arra vonatkozólag is, hogy egyáltalában miért jön a néző a színházba. Milyen szerepe van ebben a színésznek, a szerzőnek, a műfaj kedvelésének, társadalmi eseménynek tekinti-e a színházlátogatást, vagy nem is tudja megmondani, hogy miért váltott bérletet vagy színházjegyet, a különböző műfajok kedvelése hogyan befolyásolja a színházba járást.”
A visszakapott több ezer kérdőívet nem akarták mind értékelni. A foglalkozásoknak megfelelően csoportosították a kérdőíveket és az így kapott százalékos megosztást figyelembe véve képeztek egy 500-as mintát. Az egyetemi és főiskolás hallgatók adatait külön dolgozták fel. Az 500-as mintába véletlen kiválasztás során bekerült kérdőíveket kódolták és ezt követte a gépi feldolgozás.
Az elvégzett adatgyűjtés és feldolgozás után a szerzők a következő következtetéseket vonták le:
- „A színházlátogatók jelentős százaléka bérlettulajdonos, akiket a színházzal szemben kapcsolatos elvárásaik arra ösztönöznek, hogy a kérdőív kitöltésével a színház további munkáját segítsék.
- A kérdőíves felmérés, szokásaik, véleményük iránti érdeklődés újdonságot jelentett a nézők számára. A kérdőív néhány percet igénylő kitöltése nem vett el sok időt a szünetekben realizálható társas kapcsolatok idővolumenéből.
- A kérdőív alakja és nyomdai úton történt sokszorosítása biztosította az áttekinthetőséget. Csaknem valamennyi kérdésnél a válaszlehetőségek feltüntetése biztosította az aláhúzással vagy bekarikázással történő gyors kitöltést.
- A kérdezőbiztosok jelenléte, valamint a ceruzakölcsönzés nyilvánvalóvá tette, hogy a nézőktől a színház elvárja a kérdőívek kitöltését.
- A bérlettulajdonosok írásbeli értesítése, a sajtóban megjelent cikk, a kérdőívnek a színházba lépés pillanatában történt kiosztása a színház kérését a kitöltésre vonatkozólag még inkább aláhúzta.
- A kérdőíves kikérdezés a reklámkampány kitűzhető céljait is megvalósította: felhívta a figyelmet az élő, kapcsolatot kereső színházra.
- A megkérdezett nézők azt érezhették, hogy a kérdőívre adott válaszaikkal ők is hozzájárulnak a színház munkájához, többségükben fejleszthette a színházhoz kapcsolódó kohéziós erőt.”
És végül még egy idézet a cikkből zárszóként:
„…hiba lenne azt gondolni, hogy a közönség szerkezetének, összetételének különböző szempontok szerinti megismerése azonnal és mechanikusan meghatározza a kívánatos szervezési és műsorpolitikai változtatásokat. Mégis mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy megkeressük azokat, akikben megvan az igény a színpadról elhangzó élőszóra, s ezeknek próbáljunk legjobb tudásunk szerint színházat csinálni.”
Ebből az összegzésből az látszik, hogy ha egy felmérés átgondolt, a leendő kitöltőket jól informálják, akkor szívesen részt is vesznek az adatfelvételben. Ha a nézők érzik, hogy fontos a véleményük, akkor komolyan veszik a kitöltést, amivel a felvett adatok minősége is javulhat. A kapott adatokból levont releváns következtetések pedig az intézmény működését, a nézőkkel való kapcsolat további elmélyítését segíthetik.
Fotó forrása: Színház Folyóirat 1971/1
