Elégedettségem az elégedettségi kérdőívvel – Csillagerőd, Komárom

Csillagerőd
2022. febr. 27.

A komáromi Csillagerőd egy több mint három éves felújítás után, 2021 ősze óta látogatható. Itt található a Szépművészeti Múzeum gipszmásolati gyűjteményének majdnem 300 darabja. Aki nem érti, hogy miért is kellene másolatokat nézegetnie, annak ajánlom, hogy olvassa el Zsuppán András remek írását a helyről. Tényleg nagy élmény végigsétálni a gipszmásolatok között. Nekem az ókori rész tetszett nagyon, rövidek és érdekesek voltak a szövegek, nem mindent, de sokat el is olvastam közülük.

Csillagerőd interaktív érintőképernyő

Csillagerőd interaktív érintőképernyő

Amit szerintem nem jól használtak ki, azok az érintőképernyők voltak, mert nekem arra lett volna szükségem, hogy az eredeti alkotásokat lássam és/vagy 360 fokban megnézhessem a műveket. Ehhez képest a legtöbb esetben ugyanazt a leírást kaptam, ami a teremben is megtalálható volt és a képek se adak hozzá az élményhez.

Ami még meglepően hatásos, az a Colleoni csarnok, ahol a nagyméretű (van 11,5 méteres is) gipszmásolatok kerültek bemutatásra. Tényleg sok időt el lehet ezen a kiállításon tölteni.

Az intézményben a látogatói információk gyűjtése már a jegyvásárlásnál kezdődik, ahol a statisztikához szükséges irányítószámomat kérték el, ez jó kezdés. Ezt követően a ruhatárnál felfedeztem egy kitölthető elégedettségi kérdőívet. Persze mindig kétséges, hogy egy simán a pultra letett kérdőívet ki fog kitölteni, ha nincs kérdező munkatárs és olyan nagyon nincs is hirdetve, hogy gyűjtik a véleményeket. De mivel volt ruhatáros, így ő fel tudta erre hívni a látogatók figyelmét. A két kezdeményezés miatt azt gondoltam, hogy ezt az intézményt tényleg érdeklik a látogatói visszajelzések. Aztán elkezdtem elolvasni a kérdőív kérdéseit. És itt sokkot kaptam.

Csillagerőd látogatói kérdőív

Csillagerőd látogatói kérdőív

Ha gyorsan össze szeretném foglalni, akkor azt mondom, hogy nem látom, hogy hogyan lehetne ebből használható információkhoz jutni. Sok olyan hibát láttam meg így első olvasásra is, amik elég súlyosak. Hoznék néhány példát.

Egy kérdőívet bevezető szöveggel kezdünk, hogy a látogató tudja, hogy miért érdemes kitöltenie a kérdőívet, hogy az intézmény munkáját hogyan segíti a véleménye. Itt most a szöveg annyi volt, hogy: Kérem húzza át a megfelő választ! (sic!) Az első mondatban helyesírási hiba van és nincs is bevezetés, nem a legjobb kezdés.

A kérdőívben nincsenek demográfiai kérdések, így számomra nem teljesen érthető, hogy ha elemzésre kerülnek a válaszok, akkor azokkal mit lehet kezdeni úgy, hogy konkrétan semmit se tudunk a kitöltők hátteréről.

A kérdőív 12 kérdést tartalmaz és úgy nagyjából minden témát érintenek a büfé kínálatától a tárlatvezetéssel való elégedettségig. Nincs olyan téma, amire részletesebben is rákérdeznének, a kérdőív fókusza nem látható. Nekem túl sok olyan kérdés volt, ahova egyszerűen nem tudtam volna mit írni, mert nem volt olyan válaszopció, hogy nem használtam az adott szolgáltatást vagy nem tudom a választ. Erre két példa:

Mennyire volt elégedett a tárlatvezetéssel? – semennyire – megfelelően – kiválóan

Nem vettem részt tárlatvezetésen, most mit jelöljek be?

vagy

A ruhatári boxokat könnyen használhatónak találta e? (sic!) – semennyire – megfelelően – kiválóan

Nem használtam a boxokat, a ruhatárat használtam.

Ami még nagyon zavart, hogy 11 kérdésre ugyanaz a három válaszopció volt megadva (a 12. nyitott kérdés volt), ami már eleve elég furcsa, de voltak olyan kérdések, ahol nem is volt így értelme a válaszoknak. Például itt:

Használta-e az érintőképernyőket? – semennyire – megfelelően – kiválóan

Most tényleg csak azokat a dolgokat emeltem ki, amik elsőre nagyon zavartak, de lehetne még folytatni. Minden kezdeményezést tudok támogatni, ami a látogatói igényeket, elégedettséget szeretné jobban megismerni, de annak tényleg nincs értelme, hogy azzal menjen el a munkatársak és a látogatók ideje, hogy nem használható adatokat kapunk. Tanulni kell az adatgyűjtést és a kérdőívszerkesztést is, pont úgy, mint minden mást.

Kérdezzetek tőlem vagy mástól és szülessenek jól használható kérdőívek!