Interjú Szaniszló Krisztiánnal, a Magyarország kulturális térképe felülnézetből című könyv szerzőjével

Interjú Szaniszló Krisztiánnal
2018. aug. 15.

Jogász vagy és kulturális tanácsadó, most könyvet írtál a magyar kulturális élet igazgatásáról és finanszírozásáról. Hogyan alakult a pályaválasztásod?

Először útépítő munkás szerettem volna lenni, úgy nagyjából 5 éves koromban állatira tetszett, ahogy a melósok a betont keverték, vagy amikor kiöntötték a forró aszfaltot a járdaszegély mentén.

Érdekelt még a politológia, a történelem és a közgáz is, de aztán szüleim tanácsára választottam a jogi pályát, hogy el tudjam tartani magam a munkámból. Dédnagyapám bíró volt, a keresztapám pedig banki szakjogász. Érettségi környékén még írói-költői ambícióim is voltak, ám ezeket szépen lassan kiölte belőlem a jog és a közigazgatás élére vasalt világa.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában dolgozol. Pontosan milyen területen, milyen feladatokért vagy felelős?

Elsősorban kulturális tanácsadó vagyok, de általános jogi, pénzügyi kérdésekbe is „belekontárkodom” néha. Feladatom az EMMI kultúrában érintett szervezeti egységei közötti koordináció, valamint a fenntartott intézményekkel és más külső szereplőkkel történő kommunikáció a Minisztérium irányítási, felügyeleti jogköreinek gyakorlása érdekében.  Az elmúlt négy évben a miniszter és helyettese, most pedig főként a régi-új parlamenti államtitkár munkáját segítem. De általában nem egyedül tartom a frontot, most is visszatért egy korábbi kolléga.

A munkám rendkívül összetett, része a jogalkotásban való közreműködés, a különböző előterjesztések véleményezése, de a beszédírás, valamint a parlamenti válaszok műfajai és a hivatalos, kimenő levelek szakmai szempontú korrektúrája is. Foglalkozom kulturális intézmények, valamint az egyéni alkotó- és előadóművészek támogatási kérelmeivel is. Mindemellett eseti jelleggel NKA-s támogatási szakmai beszámolókat is véleményezek a cirkusz,- és színházművészet területén.

Mondanál egy konkrét példát arra, hogy milyen feladatok adódhatnak a munkádban?

A munkatársaimmal napi szinten segítjük menedzselni a kulturális szféra működését. Mi az igazgatásban a kultúra szürke „napszámosai” vagyunk. Ezért mindenkit óva intenék attól, hogy összekeverjen minket az ítészekkel és esztétákkal.  Jó esetben a munkánkkal közvetlenül nem találkoznak a nézők vagy a múzeumokba, könyvtárakba járók. Hogy egy konkrét példát említsek egyszer néhány éve egy ismert fővárosi színházban azbesztszennyezés nyomaira bukkantak. A színház saját forrásból nem tudta volna megoldani az azbesztmentesítést, melynek késedelme az egész őszi évadot veszélyeztette volna. Ilyenkor kellett egy központi költségvetési sort találni, ahonnan átcsoportosítással megoldható volt a szinte azonnali forrásbiztosítás a szükséges munkálatok elvégzéséhez.

Idén megjelent könyved címe: Magyarország kulturális térképe felülnézetből. Milyen szempontok alapján vizsgálod a kulturális életet a könyvben?

A kultúra kulcsa a finanszírozás. Forprofit, piaci alapon ugyanis csak kevés kulturális produkció és intézmény tud életben maradni, és általában ezek is a tömegkultúra képviselői közül kerülnek ki. Így nélkülözhetetlenné válik az állami mecenatúra, valamint sokszor a céges szponzoráció is. Egy demokratikus jogállamban a kormányzat nem mondhatja meg, hogy miként táncolják el a kánkánt vagy éppen ki adhat ki verseskötetet. Az állami kultúrpolitika legfontosabb eszköze a kultúrafinanszírozás, az állam pedig fenntartóként vagy éppen mecénásként (pl. az NKA-n keresztül) intézményeket hozhat létre, produkciók színpadra kerülését támogathatja, vagy éppen a pénzcsapok elzárásával elsorvaszthatja ezeket.

A közgyűjteményeket (muzeális intézmények, könyvtárak, levéltárak) és a művelődési házakat lehetetlen piaci alapon nyereségesen finanszírozni, ezek szinte minden esetben rá vannak szorulva az állami-önkormányzati fenntartásra, egyházi és civil fenntartók esetén pedig az állam és/vagy az önkormányzatok támogatásaira.

Milyen fejezetekből áll a könyved?

A könyvem egy rövid történeti bevezetővel indul. Erre azért volt szükség, hogy a laikus olvasók is megérthessék, miért nélkülözhetetlen itthon az állam szerepe a kultúra finanszírozásában.

A könyvemben külön fejezetek foglalkoznak az állami elismerésekkel és kitüntetésekkel, mint a kultúrafinanszírozás közvetett eszközeivel, bemutatásra kerül az állami kulturális igazgatás, a legnagyobb kormányzati mecenatúraként az idén 25 éves Nemzeti Kulturális Alap (NKA) vagy az Alaptörvényben a Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) hasonlóan köztestületi státuszt kapó Magyar Művészeti Akadémia is (MMA). Nem kerülhettem ki a rendkívül ellentmondásos előadó-művészeti társasági adó (TAO) kedvezmények rendszerét sem.

Az állami kulturális szerepvállalás nemzetközi modelljeinek összehasonlításakor sok újdonságot talán nem állítok, de ezután következik a könyvem talán legfontosabb újdonsága: a fenntartó személye, az intézmények jogi formája, valamint az általuk ellátott kulturális funkciók mentén tipizálom a kulturális intézményrendszer különböző szereplőit. Ezek a csoportosítási módszerek álláspontom szerint segítenek rendszerezni a különböző intézménytípusokat, rendet vágva az őskáoszban.

Honnan jött az ötlet, hogy megírd a könyvet?

Sokáig kerestem-kutattam olyan, az elmúlt öt-tíz évben megjelent szakkönyv után, mely az állam szemszögéből foglalkozik a magyar kultúra igazgatásával és finanszírozásával. A legnagyobb csodálkozásomra egyetlen ilyet sem találtam. Így hát érzékelvén a tátongó űrt vagy inkább csak egyfajta „piaci rést” látván, magam álltam neki megírni ezt a bizonyos könyvet.

Szerettem volna lezárni, vagy inkább keretbe foglalni az elmúlt négy évet, melyet egy deus ex machinának vagy talán a főnökeim jóindulatának köszönhetően a Minisztérium kulturális tanácsadójaként tölthettem.

A másik motivációm az volt, hogy az elmúlt négy évben nagyon sokat láttam és rengeteget tanulhattam a kulturális igazgatás labirintusában, az első fél év igazi mélyvíz volt számomra. Nem szerettem volna, ha ez a személyes munkatapasztalat kárba vész és azt nem tudom átadni az utánam jövőknek, valamint a kultúra területén otthonosan mozgó kollégáknak. Én is nagyon sokat köszönhetek a minisztériumi munkatársaimnak, valamint azoknak, akik a kultúra területéről hasznos tanácsaikkal elláttak.

Szaniszló Krisztián a könyvbemutatón

Szaniszló Krisztián a könyvbemutatón

A Ráth Lépcső Tudásközpont adta ki a könyvedet. Mesélj kicsit erről a helyről, a kiadódról!

Ráth Lépcső Tudásközpont, mely egyben galéria és kiadó is, a Ráth-Buzás família családi vállalkozása. Buzás Kálmán kiadóvezető már régóta foglalkozik változatos műfajú könyvek kiadásával, melyek meggyőző referenciát jelentettek számomra, amiért őket választottam.

Régi budai családról van egyébként szó, Ráth Károly Budapest első főpolgármestereként, Ráth György pedig ismert műgyűjtőként és művészettörténeti íróként került kapcsolatba a kultúrával. De Semmelweis Ignácot is az őseik között tudhatják.

A Tudásközpont egy lakásból lett átalakítva, mely Budapest epicentrumában, a Lánchíd budai hídfőjénél található.

De mindennél fontosabb, hogy a kiadóvezető kisebbik fia nagyon régi gyerekkori jó barátom, aki a bátyjával együtt a borítótervezésből is kivette a részét.  A leglényegesebb szempont így a személyes ismeretség és a bizalom volt, amiért őket választottam. Ezek a kultúra területén kiemelten fontos tényezők.

Felmerült, hogy egy nagyobb kiadót keress fel a kéziratoddal?

Igen, de úgy éreztem, hogy túl sok kompromisszumot kellene kötnöm egy nagy kiadóval történő alkufolyamat során: rengeteg időbe kerülne, míg megegyezünk a szerkesztővel, lektorral a kézirat végső verziójában, így inkább maradtam egy kisebb, de ismerős és baráti kiadónál.

Ennek van egy olyan komoly hátránya, hogy egyik nagy könyvterjesztői hálózatban sem kapható a munkám, és a marketingre sem maradt keretem, ezért a szükséges hírverést sem kaphatta meg a kötet. De hát az élet kompromisszumokkal terhes, én pedig a fenti előnyökről lemondtam annak érdekében, hogy az a könyv jelenhessen meg, melyet megálmodtam.

Hol lehet megvenni a könyvedet?

A kiadványból a magánfinanszírozás miatt nem tudtam ezres nagyságrendben nyomtatni, összesen nagyjából 100 darab könyv készült. A legtöbb példány gyorsan elkelt, de azért még akad néhány raktáron. A könyv személyesen tőlem (lehet Facebook-on vagy e-mailben is írni nekem) vagy a kiadó Ráth Lépcső Tudásközpontnál vásárolható meg a készlet erejéig, korlátozott példányszámban. Nagy igény esetén még lehet szó utánnyomásról vagy esetleg egy PDA verzióról is.

Volt, akinek megmutattad a kéziratot szerkesztés előtt? Munkatársak, család, barátok véleményét kikérted? Kinek a véleménye, kritikája számít neked igazán?

A szerkesztőm és lektorom, Buzás Kálmán volt, aki sokat „küzdött” a kézirattal, amíg az felhasználóbaráttá vált. Egyfajta nyelvi lektorként rengeteget segített az édesapám is, aki minden apró elütésre és helyesírási hibára akkurátusan felhívta a figyelmet.

A kézirat egy korábbi verzióját elküldtem néhány zenész barátomnak is, akik alulnézetből is láthatják a magyar kulturális élet kihívásait. Ők egyébként sokoldalú emberek, mert jogászként a közigazgatásban is munkálkodnak, így több oldalról képesek megközelíteni a témát.

Milyen visszajelzések érkeztek eddig a könyvedről?

Alapjáraton egy rétegműfajról és nem egy könnyű nyári ponyvaregényről van szó, melynek kiadásához elvi okból semmilyen állami támogatást nem igényeltem. Így aztán egyelőre a szélesebb közönséghez sem juthatott el ez a könyv.

Nagyon jól esett, hogy a könyvbemutatómra sokan eljöttek, az életem szinte minden területéről, ugyanakkor új arcokat is üdvözölhettem a jelenlévők között.

Sokan már ahhoz is gratuláltak, hogy egyáltalán elkészült, elkészülhetett egy ilyen mű; kevesebb, ám döntően pozitív visszajelzés érkezett azoktól, akik el is olvasták a művet.

Olvastam a könyvedet és azt gondolom, hogy ez abszolút a szakmának készült. Te erről, hogy vélekedsz? Kinek írtad a könyvet?

Kulturális intézményrendszerek tárgyat oktatok az Edutus Egyetemen (2017 márciusától– a szerk.) és ősztől a Pázmány jogi karán is (itt korábban csak helyettesítést láttam el). Szerettem volna egy jól használható kézikönyvet, egyetemi tankönyvet írni, bár be kellett látnom, hogy a feldolgozás mélysége és érthetősége inkább a szakkönyvek irányába vitte el a műfajt. Ettől függetlenül érdekesnek találta az a néhány diák, aki eddig forgatta a könyvem.

Akkor lennék boldog, ha a kulturális szakmában dolgozóknak; intézményvezetőknek és vállalkozóknak, művészeknek és művelődésszervezőknek egyaránt hasznára válna ez az olvasmány. De már attól is elégedett leszek, ha legalább egy értékes ötletet tudnak meríteni a könyvből, például a hatására elkezdenek pályázni az NKA-hoz.

Nagyon sok információt tartalmaz a könyved, sok esetben azt éreztem, hogy még lenne mondanivalód egy-egy témáról. Erről az is tanúskodik, hogy összesen 529 hivatkozás szerepel a könyvben. Van még annyi a témában, hogy egy második kötete is legyen a könyvnek?

Ez a könyv egy pillanatképet rögzít Magyarország kulturális térképéről, 2018-ból, felülnézetben. Így hát viszonylag gyorsan el is avul majd. Újabb részt nem tervezek, de második, akár bővített kiadás elképzelhető, ha lesz időm és látom rá az olvasói igényt. Viszont szerintem nagy szükség volna egy lexikonszerű kiadványra is, mely akár betűrendben, rövid szócikkekkel végigveszi a magyar kulturális igazgatás és a kultúrafinanszírozás fontosabb fogalmait. Egy ilyen könyv megírásában szívesen közreműködnék.

És végül, neked mit adott a könyv megírása?

Hát a gyors meggazdagodást semmiféleképpen sem (nevet-a szerk.), de már közelítünk a nullszaldós mérleghez.

Komolyra fordítva a szót, az alkotás és a teremtés örömét, ha már a Jóisten egyszer a saját képére formált minket, embereket. Emellett rengeteget tanultam a könyv megírásával, talán még választékosabban is fogalmazom, mint korábban. A holtpontokon pedig a Csíkszentmihályi Mihály féle flow-élmény segített átlendülni. De, ami talán a legfontosabb, hogy a könyv kiadása lezárta életem négy szép évét, amit a magyar kultúra ápolásával tölthettem, és amely talán a tartós kultúrbéke időszakává válhat távlatosan visszatekintve. Kíváncsian várom, mit hoz a jövő: a magyar kultúrában és számomra egyaránt.


Szaniszló Krisztián 1990-ben született. Jogász, kulturális menedzser a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának abszolutóriummal rendelkező Ph. D. hallgatója. 2013-2014-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársa volt. 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális tanácsadója, emellett a Nemzeti Kulturális Alap pályázati szakmai kurátora. Több közjogi és kulturális intézményrendszerekkel kapcsolatos tanulmánya jelent meg.

2018-ban kiadott könyvének címe: Magyarország kulturális térképe felülnézetből.
Kiadó: Ráth Lépcső Tudásközpont
Fotók: Buzás Krisztián