Volker Schönert több mint 20 éve kezdte pályafutását a berlini Zsidó Múzeumban, ahol látogatókutatásokat és értékeléseket készített, jelenleg a berlini Természettudományi Múzeum alkalmazottja.
Kinyitni a templom kapuját
A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom munkatársával, Aranyossy Mihállyal beszélgettem a látogatóikról és a feléjük történt nyitásról.
Amit lehet csinálni kevés pénzből is az a közösségi média
Somogyvári Ágnessel, a Ludwig Múzeum közösségi média felelősével annak kapcsán kezdtünk el beszélgetni, hogy a magyarországi múzeumok között a Ludwig rendelkezik a legtöbb Facebook követővel. Hogyan érték ezt el?
Interjú Szaniszló Krisztiánnal, a Magyarország kulturális térképe felülnézetből című könyv szerzőjével
A Magyarország kulturális térképe felülnézetből című könyv szerzőjével beszélgettem a könyvkiadás és a pályaválasztás kacskaringós útjairól.
Igazi követőket szeretnénk találni – Interjú a Vocalise Énekesekkel
Ügyesen kihasználták a kérdőívezés adta kapcsolatfelvételi lehetőségeket: azoknak is írtak, akik most nem nyertek a nyereményjátékukon.
Minden vélemény fontos – Interjú a MU Színház kérdőívezéseiről
Sztripszky Hannával, az MU Színház közösségi programokért felelős munkatársával beszélgettem arról, hogy ők hogyan is kérdőíveznek.
Párbeszéd a könyvtári látogatókkal – Interjú a szegedi Klebelsberg Kuno Könyvtár felméréseiről
Az SZTE Klebelsberg Könyvtárával akkor találkoztam először, amikor láttam egy 2014-es infografikájukat az olvasói elégedettségmérésükről.