Rengeteg kulturális program valósul meg nap mint nap – művelődési házakban, könyvtárakban, múzeumokban és számos egyéb helyen. Vannak események, amelyek szinte automatikusan telt házasak, és vannak olyanok is, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem találják meg a közönségüket. Akár ugyanabban az intézményben, ugyanazzal a szakmai elkötelezettséggel mégis nagyon eltérő eredmények is születhetnek. Ezért tartom fontosnak, hogy beszéljünk a kulturális programok értékeléséről.
Az, hogy ma megtelnek a programjaink, nem jelenti azt, hogy fél év múlva is így lesz. A kulturális környezet, a közösségi szokások, az érdeklődési irányok folyamatosan változnak. A nagy szervezői tapasztalat erőforrás, de nem helyettesíti azt, hogy megkérdezzük azokat, akiknek a programjaink szólnak. A kérdés nem csak az, hogy hányan jönnek el egy programra, hanem az is, hogy miért jönnek el vagy miért nem. És még inkább: hogyan gondolkodunk a programtervezésről már az első pillanattól kezdve?
Sokszor észrevétlenül a saját logikánk mentén tervezünk és nem a közönségünkkel közösen.
„Ezt korábban szerették, biztosan most is működni fog.”
„Most ez a trend, csináljuk mi is.”
„Szakmailag ez fontos, tehát szükség van rá.”
A szakmai tapasztalat érték, de közben érdemes feltenni a kérdést: valóban a résztvevők igényeire reflektálunk, vagy inkább csak a saját elképzeléseinket valósítjuk meg? A résztvevői igényekre való reagálás nem azt jelenti, hogy egy az egyben kiszolgáljuk a közönséget. A kulturális intézmény nem szolgáltató cég, hanem értékközvetítő, közösségi tér. Küldetése, szakmai irányai, lehetőségei és korlátjai vannak. A programkínálat akkor válik igazán erőssé, ha az intézmény adottságai és a közösség igényei párbeszédbe kerülnek egymással. Ehhez viszont tudnunk kell, mit gondolnak a résztvevők, illetve a leendő résztvevők. Az emberek megkérdezése ebben a gondolkodási folyamatban nem adminisztratív kötelezettség, hanem építkezés.
Kulturális tanácsadóként azt látom, hogy itt is kulcsszerepet játszanak a jól megfogalmazott kérdések. Nem mindegy, hogy mit és hogyan kérdezünk. Egy kérdőív (vagy bármely más eszköz) lehet formalitás – de lehet valódi gondolkodási eszköz is. A kérdések irányt adnak: megmutatják, mire vagyunk kíváncsiak valójában, és mit tartunk fontosnak. Legalább ilyen lényeges az is hogy mit kezdünk a válaszokkal. Az adatok akkor válnak értékké, ha beépülnek a következő döntésekbe, fejlesztésekbe.
Ez az ötrészesre tervezett sorozat arról szól, hogyan lehet tudatosan, reflektíven értékelni a kulturális programjainkat a közönség visszajelzései alapján. Nem tökéletes, mindenkinél uniformizált módon használható mérőrendszerekről, hanem tervezési, gondolkodási keretekről lesz szó. Arról, hogyan válhat a résztvevői visszajelzés valódi iránytűvé – akár akkor, amikor már stabil közönségünk van, vagy amikor még éppen építjük azt.
Akiket ez a gondolkodásmód mélyebben is érdekel, és szeretnék saját intézményükre szabva átgondolni a kérdésfeltevés és a visszacsatolás rendszerét, azokkal szívesen dolgozom külön is. Mert a jó kérdések nemcsak információt adnak, hanem irányt is mutatnak.
Borítókép: Kulturális értékelés